MŰVÉSZET
	    PROGRAMOK
	       MŰVELŐDÉS	
	
free templates joomla

Hatos Szabolcs - Szavak után

Különös előadás volt. Igaz ugyan hogy nem történt semmi rendkívüli, a gazdaságszociológia-fejtágítón látottak/hallottak mégis az otthonomig kísértek. Marx és Weber jó társaság voltak a Poliszkytől a Jutasi-lakótelepig. Frissen tapasztalt élményeim sem zavartak, hiszen csak magam voltam; legközelebbi barátaimat hívta a Munkacsarnok és a kosárlabdaedzés, amihez nekem valahogy nem volt kedvem aznap. Így hát ballagtam hazafelé az októberi esőben, ami hosszú távon – különösen Veszprémben – igazán hideg tud lenni.

- Kezét csókolom! - köszöntem a pénztárosnak, mikor ázottan-fázottan beléptem az otthonomhoz közeli pékségbe. Hogy tetszik lenni? - próbáltam kedveskedni kérdésemmel ismeretlenül is az ominózus őszies délutánon.

- Vagyok, mint mindig... Mit adhatok fiam? - szólt a kötelességtudó, villámgyors replika.

Miután megtörtént az aktus (a feltett kérdésemre kapott válaszon túl 8 egész kiflivel és 2 darab túrós batyuval távoztam, ahogy azt előzetesen kalkuláltam) végérvényesen hazafelé vettem az irányt. Ekkor mindössze csak egy zebrányira és 27 lépcsőfoknyira voltam az otthon melegétől. Néha eszméletlen távolságnak tűnik az egyetemtől hazáig elvergődni, nos, ezúttal is így éreztem; mindegy, végeredményben úgyis ellógtam a mai edzést, ennyi jár nekem és pont, gondoltam.

A 9. és a 18. lépcsőfokok között aztán ha lehet még hevesebben rákezdett az eső, mint kint. A helyenként fedett lépcsőházban – az ósdi ablakok kerete mentén már a víz az úr – nem kellett volna, hogy érzékenyen érintsen az egyébként bőrömig hatoló égi áldás, helyette hidegzuhanyként ért az ügyeletes lépcsőházi megmondóember monológja.

- Édes istenem, ez nem lehet igaz! Amennyi vizet behoztál a lucskos cipőddel, nem lenne csoda, ha valaki a nyakát szegné a lépcsőn! - rikácsolt a 40-es alkalmi rikkancs ekképpen, kinek kirohanását a kedves olvasó engedelmével moderálva, ám tartalmát tekintve hitelesen közöltem.

A frusztrált szavakat nem igazán tudtam hova tenni, leperegtek rólam. Felértem a huszonhetedikre – onnan pedig csupán egy ölesebb lépés az ajtónk, kulcs a zárban, s otthon vagyok.

A szüleim még dolgoznak. Friss, optimális esetben akár meleg ételt a sütőben találok – tudom meg a nekem címzett papírfecniről. Apropó, papíros: a napi sajtóból értesülök, vélhetően holnap ilyenkor is borult, esős időnk lesz. Magam is elkomorodok egy pillanatra.

A kései ebéd után lazítok. Maradok én, édeskettesben az analízissel. Vagy a makroökonómiával. Még nem tudom melyiküket választom, de egyikükkel kénytelen leszek kikezdeni. Jó, de előbb átgondolom mi történt velem ma. 21. századi fiatalként teszem mindezt elektronikus leveleim áttekintése közben, böngészve ismerőseim aktuális agymenéseit – egyebek mellett látok cuki képet ázott kiskutyáról és csempés csendéletet a fürdőszobából, ki-ki vérmérséklete szerint oszt meg a közösségi üzenőfalon. Rajtam pedig különös érzés uralkodik el – lehet kivételesen nekem is életjelet kéne adnom ismerőseim felé? Ám legyen, s ha már közszereplésre adom fejem, nem akármilyen témában foglalok állást.

- Este Real Madrid-Juventus... meglátjuk, ki az úr Európában! :) –pötyögtem be a szövegnek szánt kis ablakba.

Futballkedvelő ismerőseim természetesen bőszen kedvelték fenti bejegyzésemet, egyesek bátorkodnak véleményüknek is hangot adni. Az általam 17 óra 56 perckor közzétett vélemény – nem is gondoltam volna - lavinát indít el.

Kisvártatva csörren a telefon, a vonalban országos cimborám, Zoli:

- Hello, Marci! Lesz ez a meccs este, ami látom téged is érdekel, meg aztán ilyen hűvös, esős időben kimozdulni sincs kedvem, szóval ha van kedvetek gyertek fel az albiba, itthon lesz Zsófi és lesz sör is! - fogja rövidre Zoltán, akiről egyebet nem fontos elárulnom, mintsem hogy egy-egy magyar- illetve germanisztika szakos lányzóval, plusz egy politológusnak készülő sráccal osztja meg albérletét a húszemeletesben.

Zoltánom egyébként – a teljesség igénye mégis kötelez – anglisztikát hallgat második éve az egyetemen. Ismertségünk mindössze néhány éves múltra tekinthet vissza. Ha úgy tetszik "rivális" középiskolába jártunk, mindketten négy évfolyamos képzés végeztével maturáltunk; esztendőnyi fórját pedig évvesztésségemnek köszönheti. Az iskolai focicsapatok közötti tornákon gyakran találkoztunk, így lettünk hát egymás ellenfelei, ismerősei.

Az ő csapatukkal tartott sokszor a már említett Zsófi is, aki annak ellenére egy évvel fiatalabb volt nálam, hogy ők osztálytársak voltak. Az életkorokat tekintve különös osztály volt az övék annyi szent, de a lényeg: a középiskolai bajnokságok szabályainak megfelelően Zoltánék csapatának hölgytagjáról beszélhetünk.

A magyar szakon pallérozódó Zsófit egyébként még a gólyatáborban volt szerencsém újra látni. Bánatomra azóta csupán egyszer-egyszer egy gyors reggeli eszmecserére futotta időnkből, de bizton állíthatom: nem vagyunk közömbösek egymásnak. Zoli a legjobbkor jelentkezett újra (alig néhány hetes egyetemi létem során másodízben), hát mégsem volt butaság posztolni ezen a szomorkás délutánon az üzenőfalra! – lelkendeztem, miközben már az estére (vagy inkább a literatúrában jártas leányzóval való találkozóra) hangolva az irodalomból ismert érzés fogalmazódott meg bennem: a szívem élt!

S ha már élt, választott is: alig több mint egy órácskára az analízist. Zoli meghívása után egyszerűbb "deriválgatások" gyakorlására futotta csupán erőmből, majd mobilon egyeztettem találkozót közös ismerőseinkkel, két szaktársammal – pontban 20 óra 15 percben maradtunk, tehát sietnem kellett. A zuhany alatt ázva fel sem merült bennem hogy kint továbbra is ömlik az eső, tehát újabb adagot kapok a nyakamba, gondolataim egészen máshol jártak; nem, természetesen nem a focimeccs kimenetelének pontos megtippelése foglalkoztatott leginkább.

Az "odaút" sosem hosszadalmas – szemben a végtelen hazautakkal - , az égi áldás pedig olyan monoton volt hogy szinte nem is éreztem. A mérkőzés kezdete előtt negyed órával érkeztünk a "húszemeletesben" található diáklakáshoz – illedelmes vendégekről lévén szó itallal, s némi sós ropogtatnivalóval felszerelkezve.

Még az első félidőben három gólt láthattunk, két embert veszítettünk; egyik haverom hamar a tettek mezejére lépett, s vitte a germanisztikás leányzót. Másik GTK-s kísérőm – akárcsak Zoli – a labdarúgás szerelmese, őket nem lehetett elmozdítani a televízió elől – ellenben Zsófit, aki mintegy megérezve a második játékrész izgalommentes perceit többször is a szobája felé kacsingatott, félreérthetetlenül. Ekkor már oldottabb volt az est hangulata, szemben a kezdeti "kötelező körök" feszengésével.

Azt sejtettem, hogy nem a politológus fiúnak szeretne bemutatni – aki elbeszélésük alapján soha, tehát akkor este sem tartózkodott otthon -, mégsem tudhattam biztosan, hogy mi következik. Zsófiról sok minden szépet és jót tudtam volna mondani álmomból felkeltve is, azt azonban mégsem állíthattam, hogy jelleme nyitott könyv volna előttem; kíváncsian engedtem hát a csábításnak, otthagytuk a focit és Zoliékat.

Történt mindez 23 óra magasságában. Valamikor hamarosan hallottam néhány, játékvezetőt illető szitokszót hr-tanonc kíséretemtől a nappaliból, majd Zoli hallatta a hangját. Kikapott a Juventus, ők pedig bánatukban úgy döntöttek, megisznak valamit valahol máshol (is).

Zsófi ezen az éjszakán nem társasági életre vágyott csak társaságra, közölte mosolyogva – mikor hozzátette hogy az enyémre, tehát Kovács Marciéra, nos, a szívem nagyon élt.

Így maradtunk kettecskén, ott a húszas egyik lakásában . Ezen az esőáztatta szerda éjszakán különösebb nagy mulatság egyébként sem rázta meg az egyetem környékét.

Miközben lépcsőről-lépcsőre kerültünk Zsófikával egyre közelebb egymáshoz, folyamatosan esőcseppek kopogása hallatszott a párkányon. Gondolom, mondanom sem kell: ekkor már az sem foglalkoztatott, hogy elázok egyszer ismételten hazafelé, majd jó eséllyel a reggeli előadásra jövet és onnan vissza is. Nem. Ilyen gondolataim nem voltak.

Egész egyszerűen magával ragadott a varázslat. Élőszóban Zsófi lenyűgözőbb, mint gondoltam; valósággal faltuk egymás szavait és történeteit, azon az éjszakán megtaláltuk a közös hangot. Sűrűbb találkozók reményében köszöntünk el egymástól, megközelítőleg 3 óra magasságában indultam el a lakótelep irányába a Jutasi úton.

Hamar reggel lett. A 10 órától esedékes gazdasági jog előadásra azért kényelmesen odaértem, csodák csodájára még az eső is csak "takaréklángon" csepergett – immár közel sem olyan bánatosan, mint tegnap. A római jogról szóló - egyébként érdekes - monoton előadást egy üzenet dobott fel, Zoli küldte:

- Na, milyen volt a meccs? Nálatok volt hosszabbítás? Valamikor ismételjünk... :) - állt a szerény, érdeklődő sms-ben.

Ez után írtam Zsófinak. Ismételhetnénk – vetettem fel én is, konkrétan egy italra invitáltam délután az egyetemisták által kedvelt egyik bárba.

Ott találkoztunk. Folytattuk éjszaka félbeszakított beszélgetésünket, szó-szót követett; ahogy nap, mint nap így történik esténként, vagy az előadások után.

Rendezvénynaptár
Szeptember
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
Tovább a naptárhoz...
KÉPEK
Tovább a Fotótárhoz...
Kapcsolat

Pannon Egyetem
8200, Veszprém
Egyetem u. 10.
Tel.: (+36) 88 624-289

E-mail
kozmuv@almos.uni-pannon.hu 

Facebook
 http://www.facebook.com/PEKultura

Kulturális referens
Felföldi Gábor (2005)

Kulturális ügyintéző
Winkler Szabolcs (1999)

Web admin
Kiss Levente (2015)
levente.kiss@almos.uni-pannon.hu

Tovább a Telefonkönyvhöz...