MŰVÉSZET
	    PROGRAMOK
	       MŰVELŐDÉS	
	

Zenei csemegék

Mondhatnám, hogy szinte már megszokott módon, újra Zenei Csemegék a Pannon Egyetemen; három novemberi estén az őszi szemeszterben is a zenei különlegességeké lesz a főszerep.

Két számmal ezelőtt már jeleztem, hogy a 25 éves Magyar Jazz Quartet tagjai Szakcsi Lakatos Béla vezetésével megint ellátogatnak hozzánk, ahogy egyetemi ünnepségek állandó közreműködője a Légierő Zenekar szintén megtisztel minket, jelen esetben egy egész estés Big Band koncerttel.

A két aulás koncert között egy maratoni, fiatalos este is vár a zene szerelmeseire, ahol tobzódhatunk a zenei stílusokban. Az N épületben Soós Arnoldnak köszönhetően, ismerősi körének több remek muzsikusa hangszert ragad vele együtt, így meghallgathatjuk Nagy Gergely, Kiss Dániel, Baán Roland vagy éppen a 10. jubileumát ünneplő Barbi Gyilkosok muzsikáját.

Ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi részletes programot! S ne feledjétek, csak a Magyar Jazz Quartet koncertje nem ingyenes, de egyetemi polgárok arra is komoly elővételi kedvezményt élvezhetnek!!!

November 5. csütörtök 19 óra, B épület aula
MAGYAR JAZZ QUARTET KONCERTJE
Szakcsi Lakatos Béla-zongora, Csepregi Gyula-szaxofon, Szende Gábor-dob, Vasvári Pál-basszusgitár

November 10. kedd 21 óra, N épület büfé
NAGY ÉJI ZENE
Soós Arnold (21 óra), Nagy Gergely (21.30), DanRol Trió (22 óra), Barbi Gyilkosok (23 óra) koncertje

November 12. csütörtök 19 óra, B épület aula
MH LÉGIERŐ ZENEKAR BIG BAND KONCERTJE
Vezényel: Katona János, alezredes


FG

Mesés Folklór hét

Bár tudom, hogy többen is írnak az idei, tehát az ötödik Folklór hét egy-egy programjáról, azért néhány gondolatot hadd szabadjon nekem is megjegyeznem!

A mai kulturális viszonyok között a következő számvetést örömmel teszem meg: a programok színvonala (ami persze természetes), de fontosabb, hogy látogatottsága méltó volt nem csak a jubiláló rendezvénysorozathoz, hanem a 60 éves Pannon Egyetem gazdag kulturális múltjához is. Köszönet mindenkinek, aki akár szereplőként, aktív résztvevőként, vagy nézőként, műélvezőként ápolta tovább néphagyományunk, népművészetünk egyes elemeit, úgymint népmese, népzene, néptánc (táncház, batyus bál), népi iparművészet, népdal, magyar nóta, borkultúra.

Remélem a jó hangulatnak, az értékes együttlétnek tovább terjed a híre, s jövőre ismét ilyen szép számban összejövünk!

FG

A köz művelődési lehetőségei

Egyetemünk 60 éves, a Közművelődési Titkárság igyekszik ehhez mérten, na meg a szokásokhoz híven bő kulturális kínálattal szolgálni.

A Gitáros esték az ötödik évébe érkezett, azaz Illésfalvi Iván immár ötödik alkalommal csap a húrok közé tanévnyitó koncertjén a kamarateremben. Októberben a nagy sikerre való tekintettel újra a „fingerstyle”-os fiúké lesz a színpad, míg novemberben egyetemünk vegyésze megzenésített versekkel örvendezteti meg közönségét. Decemberben pedig a Rekettyés Dalkörből kinövő új zenei formáció, a Pannon Universitas Band pezsdíti fel vérünket a téllel érkező hidegben.

Ha már muzsika, nem szabad elhallgatnom, hogy további zenei csemegékkel természetesen kényeztethetjük fülünket, a varázslat ebben a félévben sem maradhat el, a Magyar Jazz Quartet és a Légierő Zenekara is vendégünk lesz novemberben az aulában.

Az ötödik egyetemi Folklór hét, mely október 12-vel veszi kezdetét, a hagyományos programok mellett – meseolvasó est, népzenei koncert és táncház, néptáncbemutató, vásári komédia előadás, borkóstolás, nóta est, batyus bál – népművészeti kiállítással várja az érdeklődőket.

Igen, igen, a szemet sem hagyjuk pihenni, a megszokottnak megfelelően az aulai kiállítások havonta frissülnek, ahogy a filmklubos vetítések szintúgy havi rendszerességgel igyekszenek meghódítani a mozgókép szerelmeseit.

Október 6-án és október 23-hoz kötődően megemlékezések lesznek a kamarateremben, hiszen magyarságunk ápolása sem elhanyagolandó dolog.

A színház szerelmeseit megnyugtatom, egyetemi színjátszóink bemutatóit élvezhetik a félév második felében.

A Közművelődési Titkárság várja a kultúra iránt érdeklődőket, hiszen a kamarateremben szinte minden kedden történik valami! Figyeld a kultúra levelezőlistát, és légy részese értékes műsoroknak!

FG

A dohányos élete

Ez a morzsi talán Nedermann Katalinnak és szavalókörének Kor-Társ című előadásáról fog szólni…

… talán arról, vagy inkább olyan benyomásokról, melyeket ez a jól összerakott, nem túldimenzionált, különleges mai hangvételű irodalmi műsor generált bennem. Mai hangvétel, hát persze, hisz olyan élő költők versei követték egymást, mint például Varró Dániel, Parti Nagy Lajos, Balla D. Károly, Kiss Judit Ágnes, Tóth Krisztina vagy épp Karafiáth Orsolya. Mégis Csáth Géza jut eszembe, az ő varázslója. Kati varázslóját jelképesen hívjuk csak dohányosnak, ha már a színteret úgyis szétszórt cigisdoboz-halmaz tarkította. Szóval a dohányos szerelmi mindennapjaiba, nő ügyeibe kapunk betekintést, s közben az élet apró rezzenései zsongnak körül, és nagy-mély kérdései hasítanak belénk. Nade kanyarodjunk vissza Csáthoz és A varázsló halála című novellájához: az ópium-, cigaretta- és nőfüggő címszereplő számot vet életével, és megjelenik előtte a női nem minden korosztályban és minden hozzá fűződő érzésvilággal. A dohányos szintén kipróbált ezt-azt, túl van a női állomásokon: az anyai szereteten, az elbocsátó szép üzeneten, a futókalandokon, a kiüresedett utcalányon; és mégis van mit irigyelnie az életből menő varázslótól: azt a leányt, az igazit. De a boldogságkeresés útján járva mindig megvan az esély rá, hogy a szabadon maradt doboz cigit végre Ő fogadja el. Mert emberi szenvedéstörténetünk egy pontján miért ne húzhatnánk ki éppen Őt a feneketlen tóból? A dohányos talán most indul az életbe, és talán a felesleges maszkokat is lehányja magáról.

Az AranyMúzsa Szavalókör verses estje májusban az egyetem E kamaratermében volt látható László Dóra, Nedermann Katalin, Reguli Dóra, Tóth Emese, Király Dániel előadásában és Lovas Lilla közreműködésével.

FG

Könyv, ami elérhető

Néhány kiadványt szeretnék a tisztelt egyetemi polgárság figyelmébe ajánlani, melyek létrejöttében, kiadásában a Közművelődési Titkárság jelentős szerepet vállalt az elmúlt években, s melyek hasznosak lehetnek az irodalmat vagy éppen a történelmet kedvelők számára.

A legfrissebb kötet, aminek könyvbemutatói városszerte még javában zajlanak, az 1848/49-es honvédgyalogság 6. „Veszprémi” zászlóaljának történetét meséli el. Sashalmi István „Fiúk! Előre!” című könyve nemcsak hadtörténeti szempontból érdekes, de helytörténetileg is. Betekintést kapunk, hogy miként zajlott a katonai toborzás Veszprém vármegyében és környékén, hogyan képezték ki, szerelték fel a honvédeket városunkban Szabó Zsigmond zászlóaljparancsnok és Klapka György százados vezetésével. Megtudjuk, Petőfi István, az „acélember”, Petőfi Sándor öccse milyen szerepet játszik a veszprémi alakulat életében.

1848. július 28-án indult Veszprémből a 800 fős kis sereg hősies útjára. „Ez az út keresztül vitt a „Kis háború” borzalmain, ami megedzette az eljövendő csatákra a zászlóaljat. Aztán jött a Tavaszi hadjárat, előhangként a szolnoki, szinte ártatlannak mondható nyitánnyal, Tápióbicske poklával, az isaszegi üldözéssel, a váci, nagysallói győztes csatákkal, a nagyszerű komáromi haditettel, a fergeteges rohammal Buda ostrománál. Az 1849-es nyár embert, erőt és hitet felőrlő harcaival Sempténél, Komáromnál, Vácnál, a hihetetlen haditettel Debrecennél. Az utolsó csatára Németságnál került sor, a hosszú út végére 1849. augusztus 13-án Világosnál, a zarándi síkon, ahol aztán lehullt a zászló. Mindezt a hihetetlen, eseménytelennek egyáltalán nem mondható utat alig több mint egy év alatt.”

Sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy két honvédzászlóalj is veszprémi illetőségű volt, s több száz helybeli fiatal ragadott fegyvert a magyar szabadságért 1848-ban, és halt hősi halált a csatamezőkön. Hiánypótló ez a könyv, nemes emléket ápol. Az egyetemi könyvbemutatón is megmutatkozott egy nagy hiány: az érdeklődés hiánya. Bár jó lett volna pótolni legalább egyetemi polgárokkal, esetleg a városi kulturális vagy művelődést szolgáló intézmények, netán a honvédség képviselőivel… de nem sikerült. Reméljük a kötetből annál többen vásárolnak majd!

Más vonalon viszont sikerült a csorbát kiköszörülni: végre megvásárolhatók az eddigi egyetemi írópályázatok alapján készített irodalmi antológiák. A Veszprémi rügyek és a Hiánygyakorlat című kötetek egyaránt a Pannon Egyetem egykori, jelenlegi hallgatóinak és dolgozóinak verseit, novelláit tartalmazzák. Tehát aki nem tudja mire költeni könyvvásárlási támogatását, annak ajánlom figyelmébe ismerőse, szaktársa vagy épp tanára irodalmi írásait.

A lelkes olvasóközönség a fent említett kötetekhez mindkét veszprémi egyetemi könyvesboltban hozzájuthat!

FG

Csoda

Tavaly próbálkozott először a Közművelődési Titkárság nagyszabású karácsonyi műsorral, hogy mind az érdeklődő hallgatókat, dolgozókat, esetleg városiakat kellemes kulturális előadásokkal segítse az ünnepre való ráhangolódásban. Az est második felében a Peregrinus Együttes karácsonyi koncertje volt hallható, szünetben forralt bort osztottunk a nagyérdeműnek, akik nemcsak jelenlétükkel szolgáltak rá a lélekmelengető ambróziára, hiszen fél órát a szabadban kellett „fagyoskodniuk”, ugyanis a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad rendhagyó betlehemes játékát az E épület előtt mutatta be.

Az akkori időpont karácsonyhoz közel esett, így a vizsgaidőszakra csúszott, amely szerényebb részvételt jelentett. Idén ezért is advent közepére tettük a rendezvényt, és az állandóságot a forralt bor biztosította. Nem száműztünk senkit az utcára, és a fellépők az egyetem szárnya alól kerültek ki. Először a Veres Györgyné Petrőcz Mária vezette Veszprémi Egyetemi Kórus, mely idén újra erőre kapott, adott kis koncertet magyar és külföldi karácsonyi énekekkel és spirituálékkal a repertoárján. Aztán az idén életre hívott Egyetemi Versmondó Műhely tagjai Kosztolányi Dezső Csoda című drámai költeménye alapján készített előadásukkal igyekeztek rávilágítani arra, hogy fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, minden fogyatékosságunkkal együtt, az élet apró örömeiben találjuk meg a csodát, ne arra várjunk, hogy egyszer majd a sült galamb a szájunkba repül.

Ezúton köszönöm meg minden kedves kultúra látogatónak, hogy ebben a félévben minden eddiginél többen vettek részt a Közművelődési Titkárság programjain. Bízom benne, hogy a lelkesedés nem hagy alább, s az egyetemi kultúrkör tovább növekszik, mi a kínálatot erőnk szerint biztosítani fogjuk. Békés, boldog ünnepeket kívánok mindenkinek!

FG

Berze 20

Nagyon jó hangulatú koncertet adott Berzevici Zoltán zenészbarátaival november elején egyetemünkön a szépszámú lelkes egyetemi és városi közönségnek. Az est külön pikantériáját adta a jubileum, miszerint Berzevici első önálló koncertje 20 évvel ezelőtt éppen az E épületi kamarateremben zajlott. Ennek megfelelően a vegyész-dalszerző énekest barátai gitár alakú tortával köszöntötték, és szeretettel ünnepelték a zenei élményt követően.

A koncert három tételben zajlott. Először Berze egyedül énekelt-gitározott, régi és új megzenésített versek hangzottak el: Balogh József, Gál Mentzy Eduárd, Ladányi Mihály költeményei. Aztán az egykori harcostárs, a korábban Berzevicivel több együttesben is együtt zenélő Lohonyai Zoltán lépett színpadra, hogy néhány társszerzeményt adjanak elő.

Az est nagyobb harmadában egyetemek közötti fúzió történt a kultúra jegyében, ugyanis a Pannon Egyetem vegyésze mellett gitárt ragadott és a mikrofon mögé ült Heidl György a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető tanára. A két zenész 2000 óta dolgozik együtt, Berzevici előző CD-je is közös gyermek (Útközben), most pedig a 2009-ben megjelenő új albumról hangzottak el dalok (Erről a partról). Felcsendültek jeles veszprémi költők – Szokoly Tamás, Fenyvesi Ottó, Domján Gábor – megzenésített versei, Ladányi örök tanúságú sorai, és egy-két saját szerzemény.

Talán jövőre az új lemez teljes anyagával megörvendeztetnek minket Zoliék, akinek további sikereket és gyümölcsöző újabb 20 évet kívánok, mint egyetemi dolgozónak és előadóművésznek egyaránt.

FG

Rendezvénynaptár
November
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
Tovább a naptárhoz...
KÉPEK
Tovább a Fotótárhoz...
Kapcsolat

Pannon Egyetem
8200, Veszprém
Egyetem u. 10.
Tel.: (+36) 88 624-289

E-mail
kozmuv@almos.uni-pannon.hu 

Facebook
 http://www.facebook.com/PEKultura

Kulturális referens
Felföldi Gábor (2005)

Kulturális ügyintéző
Winkler Szabolcs (1999)

Web admin
Kiss Levente (2015)
levente.kiss@almos.uni-pannon.hu

Tovább a Telefonkönyvhöz...