MŰVÉSZET
	    PROGRAMOK
	       MŰVELŐDÉS	
	
free templates joomla

Ki Mit Tud és a többi

A kultúrprogramok újra dübörögnek keddenként – olykor más napokon is – a kamarateremben – olykor az aulában is –, a Közművelődési Titkárság tehát szeretettel várja az érdeklődőket!

JELENTKEZZ, mert az Egyetemi Ki Mit Tud? megint lehetőséget teremt arra, hogy megmutasd magad valamilyen művészeti ágban a nagyérdeműnek. Ezúttal március 12-én hétfőn este hét órától zajlik majd a Pannon Egyetem hallgatóinak kulturális seregszemléje, ahol komoly nyereményeket nyerhetsz, és szakmai zsűri értékel. Mondj verset, zenélj, táncol, énekelj… – mérettesd meg magad, vagy csak nézd meg, a többiek mit produkálnak! (Jelentkezési határidő: március 7.)

Ízelítőül még néhány program a tavaszi félévben ránk váró kínálatból:

A Gitáros Esték sorozat következő állomása egy budapesti blues-duó fellépése lesz, az Utcazene Fesztivált is megjárt Garda Zsuzsa (ének) és Benkő Zsolt (gitár) olyan jeles előadók feldolgozásait játssza, mint Stevie Ray Vaughan, Janis Joplin, Jimi Hendrix, Aretha Franklin stb. (február 28.)

Az Egyetemi Filmklubban megtekinthető lesz Jankovics Marcell nagyszabású animációs filmje, Az ember tragédiája. (március 13.)

A Világzenei Estek keretében a Veszprémben jól ismert Bran együttes koncertezik, repertoárjukon megtalálhatóak a vidám kocsmadalok mellett a balladisztikus hangulatú ír- és angol nyelvű énekek, a régi hárfás hagyomány dallamai és a virtuóz hangszeres játékot igénylő, friss tempójú népi tánczenék is. (március 20.)

A Zenei Csemegék fő koncertje a világhírű hegedűvirtuózzal, Lantos Zoltánnal felálló NeoFolk zenekar jazzes világzenei fellépése lesz. (március 28.)

A Magyar Költészet Napja kapcsán a veszprémi Petőfi Színházzal közösen ajánljuk az irodalom kedvelőinek figyelmébe a Magyar Versmondó Egyesület elnökének, Lutter Imrének és a Kávészünet együttesnek előadását, valamint az azt követő József Attila Virrasztást, ahol az Egyetemi Versmondó Műhely és a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad előadói mellett bárki felolvashatja kedvenc József Attila versét. (április 17.)

Ha még nem tetted meg, iratkozz fel a kultúra levelezőlistára, hogy ne maradj le a jó programokról: http://listserv.vein.hu/mailman/listinfo/kultura. Vagy látogasd az egyetem kulturális honlapját: http://kultura.uni-pannon.hu. Kellemes tavaszt mindenkinek!

FG, 2012. február

Ébredj fel!

Talitha Kúmi a Világzenei Estekben, LA Fontaine állatmeséi a Vetésiben, Gólyabál az aulában.

A Világzenei Estek rendezvénysorozatunk keretében ezúttal egy református fiatalokból álló zenekar, a Talitha Kúmi koncertezett a kamarateremben. Az együttes 2000-ben alakult Veszprémben, baráti körben született, bibliai ihletettségű saját dalok megzenésítése céljából. Pestre kerülve „egyetemista bandaként” működtek tovább: zenéltek Teológián, különböző fesztiválokon, iskolákban, templomokban… Kilépve az egyetemi padokból járják az országot a mai napig is. Nevük egy Bibliából vett szószerinti idézet, Jézus szavai, amely annyit jelent: „Leányka, neked mondom, ébredj fel!” Zenei stílusukról elmondható, hogy azt alapvetően a népzenei hatások és az akusztikus hangzásvilág határozzák meg, persze olykor elkalandoznak például az alternatív könnyűzene világába. A szövegek pedig visszhangozzák azokat a vezérgondolatokat, amelyeket Pál apostol így összegzett: hit, remény, szeretet. Ezen emberi értékek közvetítése pedig mai világunkban – kell-e mondanom – igazán fontos (és nem csak ilyenkor decemberben).

Az Egyetemi Versmondó Műhely és a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad közös produkciójaként született meg a La Fontaine állatmeséi című vidám irodalmi előadás, melyben azok a fiatalok szerepelnek, akik a nyáron lezajlott Egyetemi Versmondó Táborból nőtték ki magukat. Az előadás első középiskolai bemutatója a Vetési Albert Gimnáziumban volt, a diáknap keretében. A XVII. század jeles francia írójának fabuláit az iskola tanulói nagy érdeklődéssel fogadták. Jókat derültek a bábozás, kivetített grafikák, maszkos eljátszás útján megelevenített állati történeteken, amik örökérvényű igazságokat közvetítenek, tanulsággal szolgálnak, pellengérre állítva valójában az embert, a maga esendőségében.

Elementáris erővel és jó hangulatban dübörgött az idei gólyabál, hajnal kettőig legalábbis biztosan. Két remek zenekart sikerült a szervezőknek megnyerniük a rendezvényhez. A zalai Fantasy együttes volt az este/éjszaka állandó zenekara, míg a veszprémi The Bluesberry Band elsöprő rock and roll zenéjével fokozta a hangulatot. Nem hiányozhattak a sztárfellépők sem. Veszprémi X-eink, a Vastag testvérek nagy üdvrivalgás közepette léptek a színpadra. Vastag Tamás koronázta meg a 2011. évi bálkirálynőt. Éberen koncentráltam a gólyabál során, egyvalami mégis elkerülte a figyelmemet, s utólag el-elmorfondíroztam azon, hogyan lett a tüsihajú, borotvált bálkirályból dúshajú és szakállas…

Ezúton kívánok mindenkinek szeretetteljes, családi nyugalomban telő karácsonyi ünnepeket, boldog új esztendőt és hallgatóinknak eredményes vizsgaidőszakot! S ahogy írni szoktam, jövőre találkozzunk minél több kulturális rendezvényen!

FG, 2011. december

Versek dalban

Előzetesen úgy harangoztuk be Berzevici Zolán és Heidl György koncertjét, hogy a Pannon Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem kulturális összefonódása a két remek zenész útján. A vegyész Berzevici énekel és gitározik, az eszmetörténész Heidl pedig a gitárokat bűvöli, és jeles költők megzenésített verseit adják elő nem is akárhogyan.

Aki ennek tükrében érkezett a koncertre – és azért érkeztek szép számmal –, annak nem kellett csalódnia. Zoli egyetemünk dolgozójaként – Illésfalvi Ivánhoz hasonlóan – évről évre fellép a Gitáros Esték őszi sorozatában. A munkában egy reál, míg a színpadon egy humán emberrel találkozunk, aki egyetemünk kulturális életének üde színfoltja, helyi értéke. Gyurival valamikor az 1980-as évek végén ismerkedett meg egy gitártáborban, onnantól tart a barátság. Az együttzenélésben ugyan volt jó tizenöt évnyi pauza – mindenki tette a maga dolgát –, de 2002-től rendszeresen játszanak együtt, amelynek eredménye a 2009-ben megjelenő Erről a partról című közös lemez lett.

Az albumhoz Heidl jó barátja, az exkispálos Lovasi András írt ajánlót, ilyen formán: Ezen az albumon két hidegben gitározó embert hallhatnak, akik közül az egyik énekel is. A felvétel Patacson készült a Kispál és a Borz próbaszobájában, egy kis külvárosi művház tetőtermében, az intenzív fűtéssel együtt is kb. 10 fokban, 4 egyenletesen fagyos nap alatt. Én voltam a felvétel készítője, talán az első ilyen munkám. Jó szívvel ajánlom figyelmükbe a dalokat, sokat dédelgették(tük) őket, és a szeretet az mindenen meglátszik.”

Így ősz-tél táján bizony a kamarateremben sincs valami meleg, de fokozatosan ráhangolódunk a versek ritmusára, a hangulatos dallamokra, és lelkünk melegségében visszhangoznak a szövegsorok. Egyrészt hallhatjuk veszprémi költők megzenésített verseit – amiket Zoli már régóta énekel, mondhatni ez az ő sajátja –; másrészt felcsendül néhány vadonatúj Gámentzy Eduárd vers, először nagyközönség előtt – a szerzővel Zoli a netvers fesztivál kapcsán ismerkedett meg –; harmadrészt felcsendülnek az 1970-es, 80-as évek népszerű – ma már elfeledett – költőjének, Ladányi Mihálynak örökérvényű, jól dallamba szedhető, ironikus szösszenetei; negyedrészt pedig a jó barátok – Lovasi András, Szintay Gergely, a koncerten fel is lépő Lohonyai Zoltán – illetve Gyuri saját szerzeményei elevenednek meg. Kialakul egy bensőséges, meghitt este ebben a rohanó-robotóló világban.

Jövőre veletek ugyanitt!

FG, 2011. november

Hobo Pilinszkyje

Kezdem egy interjúból kiragadott Hobo gondolattal: „Látja Isten, hogy állok a napon. / Látja árnyam kövön és keritésen. / Lélekzet nélkül látja állani / árnyékomat a levegőtlen présben. – Ilyen szavakat felvenni egy ilyennek, mint amilyen én vagyok, nem könnyű. De sokat segített.”

Hobo több helyütt elmondta már, hogy élete során miért volt szükségszerű rátalálnia Pilinszky János költészetére, Pilinszky humanizmusára, istenkeresésére, hitére, békevágyára, a mindennapi léttel való viaskodására, a magány vagy éppen a kapcsolatok szülte súlyos szavak őszinteségére. Viszont hogy mennyire nem könnyű mindezen érzéseket közvetíteni, átszűrni magunkon és egy irodalmi estbe sűrítve átnyújtani a közönségnek, azt Hobo estéről estére megtapasztalja. A küzdelem nem hiábavaló, hiszen az egyetem kamaraterme megtelik, néma, feszült figyelem ötven percen keresztül, együttlélegzés az előadóval. Aki talán egy rezignált Pilinszky-maszkot öltött? Eleinte félszeg, keresi a megfelelő hangot, az éppen alkalmas kifejezésmódot, aztán a saját maga generálta szorongásból fokozatosan kitör, már nem is a színpadon van, hanem közvetlenül a nézők fölé magasodva szuggesztíven vágja mindenki arcába a mindennapok igazságait, kimondott és kimondatlan törvényszerűségeit. Hobo megérkezett, itt van köztünk, már nincs szerep vagy mi, csak a hátborzongatóan jó orgánum, a tiszta, éles, fájóan igaz szavak, melyek minden szimbolizmusukkal együtt érhetően hasítanak belénk, és mindezt támogatja, erősíti a hangszórókból az emberi fülhöz könnyen utat találó színes-élvezetes zene.

Hatás van embertől emberig. Milyen egyszerű ez, s mégis mekkora küzdelem! A küzdelem pedig sikert szül, ezen az estén legalábbis biztosan: első ráadás, aztán a második, végül a harmadik – immáron teljes, nézőtéri fényben, párbeszédben a közönséggel. Milyen jó, hogy Hobo mondja ki országos tapasztalatát: az egyetemek, egyetemisták érdektelenségét érzi, hosszú évek óta nem játszhatott ilyen közegben, s most jó itt lenni (pedig fiatalon, a veszprémi vegyipari technikum tanulójaként nem zárta szívébe a várost).

Aztán mi még beszélgetünk készülő új albumról, a sok-sok fellépésről, a teherbírásról, költészetről, múltról és tervekről… közben kattog a fényképezőgép, és megörökíti egy diadalmas este utolsó pillanatait.

FG, 2011. október

A jó öreg E Kamara

Évtizedek óta az E épületi kamaraterem az egyetem kulturális bölcsője, és az is hosszú évek hagyománya, hogy keddenként a terem megnyitja kapuit a különböző kulturális események előtt. Az elmúlt szűk egy évtizedben például főszerepet kapott színpadán az irodalom és a színjátszás; a kóruséneklés és a tánc; a filmklubos vetítések és a folklór programok; és főként a zene, a Gitáros Estéktől a komolyzenén át a Világzenei estekig.

A Közművelődési Titkárság saját rendezésű programjai mellett elsősorban a különféle táncos hallgatói csoportok népesítik be napról napra délutánonként-esténként a termet, és nemrégen még a hétvégi igénybevétel is jelentős volt az egyetemi színjátszóknak köszönhetően. Sőt napközben kulturális jellegű tanórák zajlanak itt, ahogy ünnepségek, konferenciák, fogadások nemkülönben; míg nyaranta táborozók egész sora veszi birtokba a jó öreg E kamarát.

Hogy miért van a kamaraterem? Elsősorban az egyetemi hallgatóság azon részéért, akik nem restek kulturális épülésükre, teljesebb emberré válásukra áldozni. Egyfajta művészeti nevelés zajlik hétről hétre eme falak között. Persze ha túltekintünk az egyetemi fiatalságon, az egyetemi polgárságon, tapasztalhatjuk, hogy olykor a városiak is előszeretettel keresik, és látogatják az itt zajló színes programokat, a meg-megújuló kultúrkavalkádot.

Az utolsó tánctábor befejeztével augusztus végétől szeptember közepéig sok ember áldozatos munkájának köszönhetően megújult a kamaraterem, persze retró hangulatából nem vesztett semmit. A legutóbbi felújítás 2005/2006 telén történt, mely kisebb horderejű volt a mostaninál. Hiszen a festésen és a parketta rendbetételén túl most nem csak a színpad függönyrendszerének kicserélésére futotta (az jelen esetben csupán vegyileg tisztíttatva lett), hanem új a többi függöny, újak a radiátorok, fel lett újítva a lambéria, korszerűsödött a színpad világítási rendszere mindez összekuporgatott önerőből. A lényeg az eredmény: egy tiszta, szép, reméljük huzamosabb ideig kellemessé tett környezet, művészi tér várja a vendégművészeket és az idelátogatókat egyaránt.

Szeptember 20-án, a nyitóünnepségen, Dr. Bognárné Sabjanics Angéla ünnepi gondolatai után a Gyöngyhalász Latin Zenekar adott vérpezsdítő, remek hangulatú koncertet a teltnél is teltebb ház előtt.

FG, 2011. október

Vers - Tábor - Egyetem

A nyári szünetben három tánctábornak is helyet adott az E épület kamaraterme, továbbá lezajlott az Egyetemi Versmondó Tábor.

Immár második alkalommal szervezte meg a Pannon Egyetem Közművelődési Titkársága a 13 és 23 év közötti fiatalokat célzó egy hetes, nem bentlakásos programját, mely a vers- és prózamondói előadóművészet alapjaival ismertette meg a táborozókat, illetve általánosságban a kommunikáció, a mindenkori megnyilvánulás csiszolására is hangsúlyt fektetett. Mindez természetesen interaktívan, játékos feladatok útján történt. A koncentrációs és memória gyakorlatok mellet sok-sok beszédtechnika, valamint kimerítő mozgástréning várt a fiatalokra. Nem maradt el a szövegértés, az előadóművészi technikák elsajátítása, továbbá a pódiumműsorok szerkezetének vizsgálata sem.

A délelőtti és délutáni foglalkozásokon szakemberek segítették a táborozók munkáját: Molnár Erzsébet, Kiss György, Komáromi Sándor illetve e sorok írója. Este pedig egy-egy irodalmi előadás megtekintésére, közös elemzésére került sor (TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad kabaréja, Sz. Csordás Éva és Berzevici Zoltán verses műsora, Teleszterion Színházi Műhely novellás előadása, Ács Tamás monodrámája). A pénteki zárónapon a táborozók önálló fellépéssel búcsúztak, ügyesen verset mondtak, és csoportbontásban három rövid, de annál színesebb, ötletes formába öntött irodalmi műsort mutattak be megadott anyagból, melyek összeállítására mindössze a délelőtt állt rendelkezésükre.

A teljesen ingyenes Egyetemi Versmondó Táborban idén tizenkilenc diák vett részt, zömében veszprémi középiskolások, de volt olyan is, aki Szabadkáról érkezett, hogy egy kellemes hetet töltsön el a Pannon Egyetemen remek kis alkalmi közösség részévé válva.

FG, 2011. szeptember

Tóth Árpád emlékérme

Egyedülálló rendezvény zajlott egyetemünkön a Magyar Költészet Napjához kapcsolódóan.

A Magyar Nemzeti Bank harmadik alkalommal bocsátott ki irodalmi nagyságot mintázó emlékérmét. Az elsőt 2009-ben Radnóti Miklós, a másodikat tavaly Kosztolányi Dezső tiszteletére verték. Most a 125 éve született Tóth Árpádon volt a sor. Debrecen halkszavú, búskomor poétáját, a Nyugat jeles alakját Csikai Márta grafikusművész tervei alapján öntötték ezüst emlékérmébe. Az ötezer forint névértékű Tóth Árpád emlékérmet Dr. Király Júlia, az MNB alelnöke itt nálunk bocsátotta ki, többek között idézve Az árnyból szőtt lélek című vers utolsó sorait.
Az egykori debreceni diák, Dr. Mihalovics Árpád rektorhelyettes úr, az est házigazdája szintén Tóth Árpád szellemét idézte, a költő műfordítói munkásságát méltatta, miközben Paul Verlaine Őszi sanzon illetve Tóth Árpád Meddő órán című versét francia és magyar nyelven is elmondta.

Tóth Árpád költészete játszotta a főszerepet a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad Új tavaszig vagy a halálig című irodalmi műsorában. Míg Asztalos István a költő életútjáról beszélt, addig a versmondók az irodalomtörténet által kanonizált rezignáltság sokszínűségét mutatták be, sorjáztak a versek a mélabús magányról, a párkapcsolat gyötrő s egy-egy tovaillanó szép pillanatáról, az impresszionizmus ihlette izgalmas képekről, az emberiség és a magyarság lélektelenségéről, a tüdőbetegség beárnyékolta élet keserűségéről és az ezen való felülemelkedésről.

Egyetemi öntevékeny csoportunk az AranyMúzsa Szavalókör rendhagyó verses műsora tárgyában elszakadt Tóth Árpád személyétől, inkább a névrokonokra fektették a hangsúlyt, s a Zene szól, mintha… című komplex produkcióban Tóth András, Tóth Jolán, Tóth Kálmán, Tóth Krisztina, Tóth László költeményei domináltak. Remek képet kaptunk a fiatalok költészethez való viszonyulásáról, és a mérhetetlen lelkesedést látva tiszta szívvel feloldódhattunk a népi rigmusok értékkovácsoló erejében, az értelem diadalában.

FG, 2011. május

Rendezvénynaptár
Szeptember
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
Tovább a naptárhoz...
KÉPEK
Tovább a Fotótárhoz...
Kapcsolat

Pannon Egyetem
8200, Veszprém
Egyetem u. 10.
Tel.: (+36) 88 624-289

E-mail
kozmuv@almos.uni-pannon.hu 

Facebook
 http://www.facebook.com/PEKultura

Kulturális referens
Felföldi Gábor (2005)

Kulturális ügyintéző
Winkler Szabolcs (1999)

Web admin
Kiss Levente (2015)
levente.kiss@almos.uni-pannon.hu

Tovább a Telefonkönyvhöz...